Elengedtem mert szerettem

Azt mondják, ha igazán szeretünk valakit elengedjük, ha szeret visszajön, ha nem sosem szeretett igazán. Ezzel mindannyian tisztában vagyunk, és mégis görcsösen ragaszkodunk a múlthoz. Néha olyan jó szenvedni, hogy az az érzésem nem is akarunk boldogok lenni, mert imádunk szenvedni, mert a szenvedés az valaminek a hiánya miatt van és mi emberek annyira szeretünk engedetlenkedni, hogy inkább ezt választjuk, mert akkor sajnálhatjuk magunkat, hogy nekünk milyen rossz, nekünk semmi sem sikerül, minket senki sem szeret. Pedig ez nem így van. Mikor már két év szenvedés után elég lett, elhatároztam, hogy megteszem a nagy lépést...éreztem, hogy el kell engednem, mert már a lelkem nem bírja tovább, rájöttem, hogy nem élhetem tovább ezt az életet, mert megöl, megbetegít és boldogtalanná tesz. Nem beszéltem vele kerek egy évet, de az érzések ugyanazok maradtak és annyira ragaszkodtam az emlékeimhez és az álmaimhoz amit vele képzeltem el, hogy nem voltam képes ezektől megválni...pedig tudtam, hogy ezt kell tennem, ha valaha is viszont akarom látni az életembe. Egy napon az egyik nagyon kedves barátnőm küldött nekem egy cikket arról, hogy hogyan gyakorolhatjuk az elengedést. Ennek nem az a lényege,hogy megválunk az emlékeinktől, hanem a közös energiáktól amik összekötnek két embert. Elolvastam, nagyon megtetszett ez a technika, és akkor éreztem, hogy meg kell tennem, este mikor lefeküdtem, csendben és nyugalomban elvégeztem a gyakorlatot, mikor képzeletben visszaadtam az emlékeim neki, potyogtak a könnyeim, pedig ritkán sírok, de most ömlött, visszaadtam, visszavettem majd útnak engedtem, és nem éreztem fájdalmat, csak megkönnyebbülést és kimondhatatlan szeretet a másik iránt, nem ragaszkodást...csak mély szeretet. Reggel fölébredtem, nem éreztem ürességet, csak határtalan szeretet, nem gondoltam rá és az általam megálmodott jövőnkre minden percben, egyéb dolgok kötöttek le. Éreztem, hogy sikerült, elment, szabaddá tettem, nem kötöttem görcsösen magamhoz. A csoda hamar megtörtént, egy hét múlva jelentkezett...pedig egy éve múlt már, hogy nem beszéltünk és a semmiből előbukkant. Mikor minden nap görcsöltem azon, hogy vajon ma lesz-e az a nap amikor végre megkeres nem keresett, amikor meg nem vártam éppen akkor keresett :) Nem zuhantam vissza, továbbra sem ő töltötte ki a mindennapjaimat, nem kerestem, nem akartam tudni róla mindent ahogy régen, nem üldöztem csak vártam. És ismét megjelent, mikor meglátott odarohant hozzám és megölelt, megpuszilt, mellém ült és csak beszéltünk, beszéltünk, meséltünk egymásnak, mintha csak tegnap lett volna az utolsó találkozásunk. Azelőtt esetleg csak odaköszönt, de most nem most éreztem, hogy örül nekem, a közös barátaink csak bámultak érthetetlenül, nem értették mi történt újra köztünk,csupa olyan dolgot tett amit azelőtt soha. Szikrázott a levegő. Majd meghívott, egy házibuliba magához, amit másnap tartott, először nem akartam menni, de aztán meggondoltam, hogy a titok is az tanítja, hogy amikor érkezik fogadjuk be azt amit kértünk. Így hát úgy döntöttem elfogadom a meghívását. Mikor megérkeztem, mintha végig engem várt volna, odarohant felkapott az ölébe és teljes erejéből szorított, mint aki nem akar elveszíteni Szorítottam én is őt, éreztem, hogy az álmom most válik valóra, ott vagyok a karjaiban, úgy ahogy azt mindig is elképzeltem, nem érdekelt az a sok ember aki körülöttünk volt, mi csak perceken át öleltük egymást. Egész buli alatt csak velem törődött, velem táncolt, nem engedett senki idegent a közelembe, leste minden kívánságom, táncoltunk, összesimultunk, éreztem a leheletét a nyakamon és a kezét az arcomon, átéltem minden pillanatot, hiszen mindig is erre vágytam, hogy újra megölelhessem, újra érezzem az illatát. Készítettünk közös fotót, a barátnőm azt mondta soha ilyen boldognak még fényképen nem látott. Amikor jöttem el, percekig néztük egymás szemébe, szótlanul...nem szóltunk egy szót sem, a szemeink beszélgettek, újra megölelt és úgy szorított magához mint aki attól retteg, hogy elveszít. Soha soha mióta ismerem nem viselkedett igy. Azóta nem beszéltem vele, viszont nagyon felkavartak a történtek, ismét visszazuhantam,csak rá gondolok...de ismét el fogom engedni, nem akarom a gondolataimmal visszatartani. Álmodom aztán az álmaim útnak engedem vele együtt csak még mielőtt ismét megteszem leírtam nektek, hogy ezzel is bizonyítsam, hogy a titok működik, csak meg kell tanulnunk okosan használni. Szabadon kell engednem, mert biztos vagyok, hogy visszajön, már egyszer visszajött, és ha már egyszer visszajött azt jelenti, hogy kötődik hozzám. Érzem, hogy minket valami nagyon mély megmagyarázhatatlan dolog köt össze. Szeretem őt...és nekem az a legfontosabb, hogy boldognak lássam. Saját tapasztalatom alapján állíthatom, hogy a legszebb dolog amit adhatunk egy embertársunknak, az a szeretet és a szabadság. Ha valakit tiszta szívből szeretünk engedjük szabadon, ha visszajön örüljünk mert az azt jelenti fontosak vagyunk számára, ha nem jön vissza azt jelenti, hogy máshol találta meg a boldogságot és ebben az esetben a legtöbb amit tehetünk az az, hogy engedjük, hogy boldog legyen és örüljünk ennek lelkünkből.